Richnovszky Ádám oldala

Hogy a szeretet moccanjon…
2010 05 10

Mountbatten Station

Ez amolyan vesszőparipa, mert mindenki “bezzegel” és a saját országának hibáit a steril és olajozottan működő – vagyis ezt most a Mexikói öböl miatt nem lehet; szóval mint kés a vajban … ez meg nem stimmel – szóval baromi jól működő metró és buszhálózathoz hasonlítgatja. Én megígérem, hogy jó hazafiként cselekszem, és nem fogok „bezzegelni” – ezt úgy próbálom bemutatni, hogy nem viszek bele a BKV-ra nézve hátrányos politikai színezetet, így azt hiszem, korrekt maradok. Viszont mivel mindenki ismeri az otthoni tömegközlekedés kaotikus, néha vadállati afrikai viszonyait, ezért szépen csendben – ki-ki egyénileg – le tudja magában és magának vonni a tanulságot és tudja értelmezni a kontrasztot.

Egy fontos momentumot ebben a bejegyzésben hanyagolok, mert elvinné a dolgot más irányba: a tiltásokat. Szingapúr – az ”Oroszlánváros” – mint tudjuk, híres a tiltótáblák ezreiről, amik kis túlzással mindent megtiltanak. Nos, azért ez kicsit árnyaltabb, de ígérem, erről is fogok egy másik bejegyzésben szót ejteni.

Az első kép az egyik metró megállóról készült. Szerintem különösebb hozzáfűzni valót nem igényel. Magáért beszél, modern, szerény, funkcionalista, rendezett. No, de menjünk be, lássuk, mi van odalent!

Lejárati mozgólépcső alja

Itt rögtön „álljunk meg egy szóra, tanár úr” 😀 ! Mi az, amit egyből érzékelünk? Igazából három dolgot. Az első, hogy kellemesen klimatizált a terep; ez nekem fontos volt a fenti perzselő hőség után. Másodszor, nincsenek ‘graffitik’ – szégyen vagy sem, valószínűleg az önkifejezés ezen módját itt kiirtották a társadalomból, amivel ebben az esetben egyet kell értsek. Azzal már kevésbé – és itt akkor „belekarcolunk” a harmadik dologba, hogy mindent kamerák figyelnek. A nálam idősebb generációk olvasási élményének kötelező fejezete volt George Orwell 1984 című műve. Nekem, mivel a rákövetkező évben születtem, nem akkora „só”, mint akik az ötvenes, hatvanas, hetvenes években olvasták. No de a lényeg, hogy a ‘Nagytestvér’ itt is mindent figyel és megfigyel. Egy darabig nem zavart, de egy idő után paranoiás kezdtem lenni. Erre visszatérünk később, de most haladjunk tovább.

A következő kép a jegy- és bérletpénztárt mutatja be. Még egyszer: a jobb oldali a ’bérletesek’, a bal oldali a ’jegyesek’ klubja. Személyzet nincs, de van egy információs pavilon, ahol legfeljebb aprót lehet váltani, segítséget lehet kérni.

Pénztárak

A rendszer rém egyszerű: a térképen beméred, hová szeretnél eljutni. Aztán az öt metróvonal bármelyikén lévő megálló nevét megnyomod, a pénzt bedobod – ha nincs, sebaj: akármilyen hitelkártya megfelel -, és máris kapod a jegyet és az aprót adott esetben. Kistérképet a térképzsebből mindenki ingyenesen elvehet, de fel is hívja a figyelmedet a hang. Ugyanakkor, ha bérletes vagy, akkor – mint mobilfeltöltés a jobb ablaknál – szintén 1 perc alatt végzel. Ami nagyon szimpatikus, hogy csak annyit fizetsz, amennyit utazol – ha jeggyel, ha bérlettel mész.

A jegy

A jegy

Kis matek: 1 Szingapúri $ kb. 150 Királyi Magyar forint, ennek tudatában a plasztik kártya 1 dolláros depozitba kerül, csakhogy vissza is hozd. Minden úticél más-más összegbe kerül. Csak egy példa: én háromszor szálltam át, és mentem vagy 40 percet – fizettem SG$2.90-et, amiből egy a végén visszajár, vagyis a túra nem egész 290 forintomba került át az egész városon. Na, menjünk jármű közelbe.

Főbejárat a peronokhoz

Főbejárat a peronokhoz

Jól látszik, hogy ellenőr, mint olyan nincs, se befelé, se kifelé. Ennek oka, hogy gyakorlatilag esélytelen bliccelni, ezzel senki meg se próbálkozik. Látható, hogy külön mozgáskorlátozott sáv, érkező és indulási oldal van, valamint mágneskártya leolvasó automata beléptető rendszer az, ami közös. Fent a kijelzőn pontosan nyomon tudod követni, mikor milyen irányból érkezik a következő szerelvény. Hozzáteszem, szemetet még mindig nem láttam sehol. Most menjünk a peronokhoz.

Peron

Mindkét oldalon a szerelvényaknát tűzbiztos ajtók zárják el a peronon várakozó utastértől. Az öngyilkos ugrások kizárva. De egy valami megüti a figyelmemet; vissza Orwell-hez. A lenti kivetítők folyamatosan egy videót játszanak le, és itt megáll bennem a keringő vér. A videó egy kormányzati logó alatt futó gyenge színészi alakítás, amelyben eljátsszák, hogy neked milyen veszélyekkel jár, ha nem figyelnek meg folyamatosan, valamint mit kell tenni, kinek kell jelenteni, ha valaki gyanúsan viselkedik – és ekkor milyen jutalomban részesülsz. Ja, de a legjobb az állandó és folyamatos megfigyelés, és az én állandó – másokra kiterjedő – megfigyelésem az én biztonságomat szolgálja. Ezt most hagyom ütni…, és ugrok is a vagonba, ahol folyamatosan figyelmeztet a hang, hogy figyeljek arra, hová lépek és mibe kapaszkodok. Mintha legalábbis fénysebességre kapcsolna az 1000 éves Sólyom vagy mi… Már vártam Chubakkát, hogy megölel, és jelenthetem, mint gyanús elemet. 😀

A vagon

A vagon

Itt csend van és fegyelem; mindenki elcsigázott, fáradt tekintettel ücsörög. Tévedés ne essék: „fél dél” van ez idő tájt, és minimális a forgalom. Szóval általában borzalmasan tele van a metró, ugyanis majd 5 millióan laknak egy másfél Budapestnyi szigeten. Egyes vonalakon nincs – hogy is mondják: „mozdonyvezető”, szóval – emberi személyzet, másokon van. Minden alaposan ki van írva a 4 hivatalos nyelven (angol, mandarin, maláj, tamil), de az angol a fő és közös nyelv. Csapongást félretéve: azért ilyenek, hogy a kapaszkodókon kis jelzés van, hogy a fertőzések terjedését megelőzendően naponta fertőtlenítik a teljes metrószerelvényt belülről. Továbbá félóránként megjelennek egyenruhás emberek, akiknek az a feladata, hogy megkérdezzék, jól utazol-e, és miben tudnak segíteni. Megnézik, hogy minden rendben van-e, nincs-e esetleg rongálás vagy bármi szabálytalanság (nem tudom elképzelni). Hogy pontos legyek, természetesen a metró kocsik is ugyanúgy be vannak kamerázva.

Érkezési Oldal

Érkezési Oldal

Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de mikor megérkeztem, úgy gondoltam, ezt már nem lehet fokozni. De lehet… Az érkezési oldal a célállomásom peronja feletti rész. Ez engem még mindig inkább emlékeztet egy repülőtéri váróra, mintsem metró terminálra. Ha megfigyeled, a kis sávot a bejárat óta követ itt a kép közepén 4 csík: nos, ez a vakok sávja, hogy ezen lépdelve akadálymentesen tudjanak közlekedni. Elgondolkodtam, hogy mi van azzal, aki vak, süket, rokkant – eddig jó akadálymentes… -, ezen felül értelmi fogyatékos és epilepsziás – jó, ez karcos, itt már jobb, ha taxit hív, és nem metrózik.

Az egyik helyi 'Deák Tér'

Itt váltottam emeletet és paripát – meg irányt is… De még mindig repülőtér „feelingem” volt. Ezután felszálltam a másik szerelvényre, ahol ugyanez fogadott, és végül elértem úticélomat, a belvárost. Onnan, a történelmi belvárosból mutatok részleteket, és járom körül a város alapításának korai aranykorát legközelebb. És ne feledjétek: Szingapúrban valahonnan valaki mindig figyel…

Címkék: , ,


3 hozzászólás “Szingapúr ahogy én láttam III.” bejegyzésre

  1. Csehkis:

    Helló Ádám!

    Hát egy olvasód van, az már biztos és miután élvezem, amit írsz, ezért elolvasom amit írtál és amit írni fogsz.

    Üdv:

    Csehkis Imre

  2. Ádám:

    Köszi Imi! Lesz még pár érdekes dolog…

  3. VIXKIS:

    Én is itt jártam, és azt hiszem nem utoljára… 😀

Hagyj üzenetet