Richnovszky Ádám oldala

Hogy a szeretet moccanjon…
2010 05 30

Balra nézve

Szóval, ahogy ígértem: szambázzunk át a hídon az új, modern városrészbe. A híd közepén, balra elfordulva jól látszik egy furcsa, tüskés épület és a távolban Noé bárkája, három tornyon.

Furcsa épületek

Nos, a látszat csal. Az első valóban furcsa – ún. durián-alakú – hangversenyterem a világ legmodernebb ilyen létesítménye, de sajnos nem volt alkalmam belülről is megtekinteni. A durián egy gyümölcs – szerintem finom, kicsit édeskés, viszont kellően büdös is, és ezen tulajdonsága miatt szegény sok helyütt száműzetésbe kényszerült; majd mutatom a tiltótáblán később. A másik furcsa objektum a hajó-szerű felsőrész a három tornyon. Nos, ez egy hatalmas szálloda és bevásárlóközpont komplexum, egy óriási kaszinóval a tetején. Nemrég adták át, és mi tagadás, bár csak képeken láttam még a Híradóban, de egyszerűen bámulatos. Legközelebb, mikor jövök, biztosan benézek pörgetni egyet a ruletten. 😀

Korabeli Tiltótábla

A híd másik oldalán rögtön tábla, szintén korabeli tiltás – miszerint 3 CWT-nél – vagyis kb. 135 kilónál – több árut nem lehet átvinni. Ezzel a srácok biztos gondban lesznek.

A dolgozó nép

Azért ebből is látszik, hogy Szingapúr sem volt mindig ez a miniglobalista-materialista fellegvár, mint most. Kicsit beljebb érzed majd, miről beszélek.

Történelmi belváros

Mielőtt elveszünk a toronyházak dzsungelében, menjünk kicsit a folyó melléken végig. Onnan a túlpartról jöttük.

Folyómellék

A hídfővel szemben elegáns szálloda: a kötelező Rolls Royce előtte, kicsit lejjebb indul a bakterház a banknegyed.

Luxus Hotel előtt

Felsorolni is nehéz, hány multicégnek és multibanknak van itt székháza, de van egy mondás a városban, miszerint ha komoly világcég vagy, vagy az akarsz lenni, akkor kell, hogy legyen boltod vagy bankod Szingapúrban – lehetőleg az Orchard Roadon (de oda majd később megyünk). Ez praktikusan igaz lehet,  mert az összes világmárka feltűnt a 2 nap alatt; orrba-szájba pláza, étterem és óriás reklámhordozók vannak mindenütt a modern belvárosban – szóval a rendszer jól ki lett alakítva, hogy a helyi lakos amit keres, lehetőleg rögtön költse is el valami felesleges újabb tárgyra, hogy érezze a törődést és addig se gondolkozzon, legkevésbé azon ne, hogy miért nézik kamerák ezrei városszerte minden lépését.

Mert ugye a te érdekedben van ez is!

Ez itt már a Raffles Place, a szíve az üzleti negyednek. Pont dél van, így megindult az ”ebédelő turizmus” is: percek alatt több ezer ”hivatali patkány” (ez itt nem pejoratív) szállja meg a teret. Na, akkor nézzünk szét, és gondolkodjunk.

Raffles Place: Délidőben

Tulajdonképpen, ha figyelmesen körülnézünk, akkor jól látszik, hogy az itt sétáló egyedeknek van egy közös tulajdonsága (nem pont erre a kettőre gondolok itt a képen), szóval előbb mutatom, aztán mondom.

Jellemző

Nos tehát, próbálom visszafogni magam és tárgyszerű maradni, mert hát ez mégis egy nyilvános blog, de egy-két dolog mellett nem mehetünk el szó nélkül. Ez itt fent egy nagyon sebtében készült pillanatfotó, elnézést a minőségért, viszont nagyon jól ábrázolja a megfigyelésemet. Az autó a háttérben egy Maybach 57-es; annyit érdemes tudnod, hogy ebből az autómárkából – amióta létezik (2002) – kb. összesen 2200 darabot adtak el. Szóval még így használtan is egy 70 millió királyi forintot ér egy ilyen vas. Ez itt ezen a „másfél Budapestnyi” szigeten egyenlő a pazarló és felesleges fényűzéssel, mivel az autó élettartama alatt nem fog 100 ezer kilométert futni.

Az előtérben a kínai koma láthatóan siet, kicsit izzad, nyakában a kolomp (ma úgy nevezik: mágnes kártya), kezében az okos jeladó (ma úgy nevezik: ‘Smart Phone’), és persze egyenruhában van. Ez a tipikus szingapúri rabszolga típus. Egyszínű vagy mintás hosszú-ujjú ing, sötét nadrág, fekete cipő és a fenti kellékek, ha levágom a fejét (persze képletesen), akkor mindig ugyanazok. Több száz ember sétált el mellettem, mikor a déli Oreo kekszeimet majszoltam a Raffles téren – és mind, mind ugyanaz. Egy dolog választja el őt azoktól Akiért a harang szól vagyis a Maybach jött 😀 ők sose ülnek ilyenben, mert más a funkciójuk. De amíg a répa az orruk előtt lóg és fontosnak érezhetik magukat ebben a vegytiszta rendszerben, addig Aliz nem ébred fel, Csodaországban marad. Na jó, ígértem, hogy nem ragadtatom el magam. Így, hogy ez ne történjen meg, menjünk is gyorsan tovább.

A helyi kisipar képviselője

Ő nem ebben a világban él, amit leírtam, nem is érdeklik a külsőségek, valószínű nem is vágyik Maybach-ra – de az utóbbi 30 évben több cipőt javított és pucolt fényesre, mint ahány generációt elkoptatott itt a rendszer.

Talán az egyetlen rászoruló a városban

És akkor most megérted a lényeget, de szerintem átment már eddig is. Ez a kisöreg talán az egyik a néhányból, akik így próbálnak némi jövedelemre szert tenni, hogy a forgalmas helyeken – mit szépítsük: kéregetnek. Ez ugye ismerős. Persze itt ez regisztráció után mehet csak, ott is volt a pecsétes laminált okmány a kezében. Közben látod a fejnélküli emberkéket mindenhol. 😀 Szóval szegény ember fél órát gurgulázott a „roki” székében, mire meguntam, és példát statuálva látványosan a kezébe tettem egy dollárt. De célzatos nevelő és oktató, egyszersmind példamutató magatartásom nem talált követőkre, és senki nem foglalkozott sem velem, sem az öreggel. Félreértés ne essék, nem fényezem magam, csupán megvilágítom a szomorú tényt, hogy a jólfizetett fejetlen urak-hölgyekből kiveszett az emberség. De ez nagyon jellemző másutt is; nem kell ahhoz itt élni, hogy az apró jelekből előítélet-mentes következtetést vonjon le az ember fia.

Tapasztalatom szerint itt  mindenki erőszakos, udvariatlan, ebből következően önző és szociálisan érzéketlen. Meg van vakítva a materialista verkli belsejében. És itt most főhajtás és tisztelet azon kevés kivételnek, aki ennek ellenére is ember tud maradni ebben a világban. Na, azt hiszem, a szociológiai elemzésből elég mára. Végezetül mutatok egy rövid videót: a metrómegállóban készítettem, persze nyilván tilos volt. 😀

Előbb mutatom a videót, aztán elmesélem, hogy utólag érjen a sokkhatás.

Nagyon röviden: Ez egy villám fodrászat, teljesen személytelen. Oldalt a reklám 10 perc 10 dollár és az igéret, ” a legmodernebb japán trendek szerint igazitjuk a séróját, profi ott tanult fodrászokkal.”  Befizetsz az automatába oldalt egy tizest és kapsz egy sorszámot, fent látod villog a lámpa, ha piros: maradsz a helyeden! – ha sárga leteszed az ujságot, zöld – ugrasz a székbe és egy szót sem szólsz csak a monitorról kiválasztod milyen legyen a háré… hát kössz nem marad a hagyományos emberléptékű fodrászmunka, ezt meg meghagyom a zombiknak. 😀

Most ennyit. A következőkben visszalátogatunk Sentosa-ra, és a város legmagasabb mértani pontjáról mutatok panoráma-felvételeket. Utána érintjük a Casino-t is, majd végezetül megnézzük, hogy hol lakik egy átlag szingapúri.

Címkék: , , ,


2 hozzászólás “Szingapúr ahogy én láttam V.” bejegyzésre

  1. Debelyácskó Tibor:

    “Raffles Place: Délidőben” – No igen, szeretném megérni, hogy Baján így tudjunk lazítani.
    -Autó, épületek…Ádám nem aprózod.Nagyon jó fotók, a kísérő szöveg pedig hatalmas.

  2. titokka:

    Ők az un. “droids of Singapore” a CBD nappali bitorlói.
    “Tapasztalatom szerint itt mindenki erőszakos, udvariatlan, ebből következően önző és szociálisan érzéketlen”- ezt 5 év után ugyanigy látom és egyre csak romlik a helyzet.
    http://en.wikipedia.org/wiki/5_C%27s_of_Singapore
    A szingapúri 5C-ben persze nincs benne a culture és a courteous szó :))

Hagyj üzenetet