Alap motivumok a metróban

A piktogrammok magukért beszélnek úgyhogy csak rövid kommentet igényelnek. A szélső kettővel egyetértek, viszont a középsővel majdnem gondba kerültem. Ugye mindenki látott már mondjuk egyetemistát 2 vizsga közt gondterhes tekintettel ,hogy éppen az reggeliebéd ként szolgáló Gyros utolsó falatait illeszti éppen az arcába. Ezt követően a maradékot és a  kólás flakont egyszerre próbálja egy 3 pontos dobással a narancssárga FKF kukába zsákolni, és mivel siet, mert ”Szalóczi Pál nem vár” az ajtók csukódnak, igy ez sokszor mellé sikerül, nah ezt végigondolva már egyetértek a középső táblával is.

Ezeket sem!

Szegény durián csakmert büdös és szúrós már rögtön száműzött is lett. Azért ismerve a környezetet próbáltam valakit elképzelni , hogy egy ara papagályt visz le a metróba és az őrök megsarcolják , hát nem volt könnyű még vizualizálni sem.

Hogyan közlekedj szakszerűen a mozgólépcsőn

Ebben a világban nem tudom elképzelni, hogy ezt valaki nem tudja, bár itt a tutira mennek.

Ennek van egy súlyosabb változata, ahol konkrétabban oktat a transzparens.

Ha nem tudnád!!

…akinek ezek után sem megy az menjen Taxival!!

Vész ajtónyitó

Az otthon is megvan asszem a MÁV-bünteti csak, ha jól emlékszem 5000 Ft a sarc, nos ez itt a 160 szorosa.

ez már fáj...

Ezt a gyöngyszemet a mosdóban találtam, ahol egyből elmondják, hogy mi a szakszerű kézmosás menete. Itt megijedtem mivel én mindig előtte (is) mosok kezet feltételeztem, hogy bent a WC használat, illetve hogy melyik kézzel markoljunk a cerkára oktató képsorozat fogad.  Hálisten tévedtem, kellemetlen lehet, ha megbüntetnek mert rossz kézzel tartok rá a célra.

Haladjunk a felszinre és nézzük ott, mire kell figyelni.

Ezt más is értékelte

Jó ha tudod, hogy a járda az azon való gyalogos haladást szolgálja, és ezt nyomatékosan közlik is. A Heineken pedig ennek az értékelése…

Átkelni tilos!

Fűre lépni tilos!

A folyónál

Ez egy kedves tábla a folyóparton, viszont ezt szivesen betartom mivel szépen kér és meg is indokolja. Arra gondoltam, hogy milyen az amikor az összes tiltást itt megszegem. Valami ilyesmi lehetne: Begurul a labda a folyóba, a kutya utánna rohan, berántja a pecabotom, én hogy kiszedjem  melőtt utánnuk ugrok felrúgom az etetővödröt ami beömlik a folyóba. Elképzelem a büntetést utánna, minimum teljes vagyonelkobzás és 100 év magány.

Ezt miért nem tiltják?

figyelj a parkolásra!!

Itt le vannak tiltva a nagytestű autók és teherautók napközben. Általánossában elmondható, hogy rágógumit nem lehet kapni és árulni sem, ha elkapnak, akkor csempészés is a vád nemcsak illegális árulás, az alkohol és cigaretta az otthoni ár 4-5 szöröse minimum (egyik sem érint szóval mindegy). Rágózni, köpködni, cigarettázni, alkoholt fogyaztani, szemetelni, és a szabályokat megszegni minden közterületen tilos.  Gondolj arra legközelebb mikor a 40 fokban leülsz egy jó hideg sörrel a kezedben és rágyujtasz ,a rágót ezért az első kuka felé célbaköpöd, ezért itt egy vagyon a büntetés. Én is visszamenekültem Malajziába itt minden az ellenkezője és már már zavaróan nagy a nemtörődömség.

A legjobb képet a végére hagytam, ez a szingapúri busztársaság azon buszain van kitéve, melyek JB-be vagyis Johor Bahruba (Malajzia) ingáznak.

Jellemzően Malajziába megy a busz

Itt a törvény betűjére hivatkozva szinte kötelez illetve kötelezően tilt le. (Balról)

1. Rendesen fizessd ki az utazás árát! magyarul ne kummancs a buszjeggyel
2. Ne dohányozz a buszon! Hagyd a megállóba
3. Ne vandálkodj! magyarán nemkéne szétverni a buszt és tele grafittizni
4. Ne inzultáld a buszvezetőt!

Vagyis ne verd be a sofőr pofáját, ha szólni mer mert cigivel a szádban, fizetés nélkül, vágódsz úgy az ülésbe, hogy letörik a támlája.

Most ennyit, a következő és egyben utolsó szingapúri túránkon pár fotó erejéig elugrunk ‘China Town’-ba, utánna megnézzük ‘Little Indiát’ és végül a Raffles Hotelt mutatom meg és talán az Orchard roadot is.

30° Ez itt egy elegáns hotel, ami a Casino-hoz tartozik.

Visszajöttünk Sentosára, és menjünk is egyből fel a város legmagasabb szabad megfigyelési pontjára, a Toronyba, vagyis a Tiger Towerbe. A név kicsit érdekes: az oroszlán városában ahol a helyi sör után tigris névre hallgat a torony. 131 méterre emelkedünk a tenger szintje fölé, és 360 fokban megfordulunk a város panorámájához viszonyítva. Nézzük, hol mit találunk alattunk.

60°

Háttérben az óriási kikötő komplexum; szinte egy külön város.

90°

Ez maga Sentosa; a golfpályát látjuk kicsit hátrébb.

125°

Az oroszlán profilból és a többi létesítmény hátul. Azok a szigetek még idetartoznak.

141°

Óriási hajóforgalom: hatalmas személy- és árutömeg megy át a kikötőn nap mint nap.

187°

Némi „kamu beech” és pálma meg homok, a háttérben pedig Batam szigete. Az már Indonézia.

213°

Sentosa másik fele; erre van Siloso is.

246°

Ez itt már a régi belváros és a modern banknegyed egy szelete a háttérben.

282°

Serény építkezés folyik, Sentosa állandóan fejlődik, szépül, alakul.

360°

A panoráma után menjünk is tovább a Casinóhoz ami a legyobb és mindezidáig egyetlen komoly pénznyelő a szigeten. Mutattam a 3 tornyot tetején a bárkával, na az a konkurencia.

Sentosa: Casino

A Casino Sentosán a legnagyobb vonzerőt képviselő attrakció – itt jegyzem meg, hogy hétfőn délelőtt közel félig volt tele, ami így is minimum 2000 embert jelent. Óriási komplexum, besétálni is egy kövér 20 perc volt. Sajnos bentről nem tudok képeket mutatni, ugyanis fővesztés terhe mellett le volt tiltva minden, és itt nem viccelnek ezzel. Se rövidgatyó, se ujjatlan póló vagy bármi, ami a közrendet veszélyeztetheti. Mágneskapu, motozás, útlevélvizsgálat, bal alsó madárfogás – na jó, az talán nem, bár volt pár kellemes megjelenésű smasszer hölgy, ott esetleg alkudoztam volna rá. Bent határtalan pompa, fényűzés és rengeteg kínai, ugyanis a képen látod: ha helyi vagy hazai kínai vagy, akkor bizony belépő díjat fizetsz, ami 100 dollár (vagyis kb. 16 ezer forint) Lásd fent a bejáratot a Kinaiaknak. Ennyi mínusszal indulsz játszani, ennek ellenére  minima 2000 ezer kínai volt bent – én voltam az egyedüli fehér ember, legalábbis nem láttam többet. Persze ha nem vagy kínai, természetesen ingyenesen mész be; én is így tettem, és rögtön a számhoz emeltem egy csésze kínai teát, mivel a 35 fokból a kellemes 20 fokba érkezni némi homlokpára-lecsapódást okozott, így ezt a kondenzációs veszteséget pótolnom kellett.

Ez azért bejönne

Lényeg, hogy persze én is játszottam a félkarún egy öreg kínai mellett, aki oktatott, mi, merre, hogyan megy, és a szerencsejátékra szánt 10 egész dolláromat sokszorosan visszanyertem – happy! Miután megállapítottam, hogy a kínaiak itt betegek – mert szerintem nem normális az (bár lehet, hogy én vagyok kicsinyes), amikor valaki 4 millió forintot pörgettet egy asztalon a rulettben -, jóérzéssel és az ”Élelem bérével”  a zsebben elhagytam a Casinot. Ezután rögtön ha már a bér megvolt akkor élelem után néztem: (Megfogadtam, hogy ezeket az áthallásokat mellőzöm, de nemnagyon megy) Szóval 4 egész dollárt némi nyers halas Tom Yam-ba fektettem.

A bajnokok eledele

A chilitől kiégett szájjal és némi endorfinnal az agyban visszamentem a városba.

No de a pompa után egy kis demográfiai matek. A terület adott ugye, Szingapúr nem Dubai – itt nem lehet összehordani egy-két homokzátonyt, és felrakni rá pár hotelt vagy villát – mit tudom én – oroszlán alakzatban, ha már a pálma foglalt. Vagyis a terület adott: ez – mint azt már többször említettem – kb. egy jó másfél Budapestnyi, ami azért nem kevés. Viszont az az 5 millió ember sem, aki itt kénytelen élni. Ennek ellenére nem érzed ezt a fél magyarországnyi népet, hacsak nem futsz bele a rush-ba, vagyis a csúcsidőbe. Ehhez van is egy jó képem, a Woodlends checkpoint, vagyis a Szingapúri Maláj közúti határ.

Esti csúcs

Este, munka után az ingázók mennek haza Malájföldre, és olyan szmog van itt, hogy vidéki tüdőm egyből köhögő rohammal reagált a levegő minőségére.

Szóval az 5 millió ember elhelyezése nem kis feladat, de mivel a város tervszerűen és egyúttal organikusan fejlődött, ezért itt ez nagyon ki van találva. Sok a panel, de mutatom: szép, rendezett, modern, parkosított – mi tagadás, élhető. Az lehet, hogy részegen nem találnék haza, de nagyon rendben van. Az átlag ember itt ilyenekben él: a legváltozatosabb méretű, színű, kialakítású „kaptárakban”. Egy dolog van, ami zavaró lehet: a kis lőrésnyi ablakok. Bár vegyük figyelembe, hogy itt se komolyabb szigetelés, se fűtés nem szükséges, így – feltételezem – az épületgépészeti megoldások is jóval egyszerűbbek, mint Európában.

Átlagos helyi lakó-tömeg

A következő fejezetet a tiltásoknak szentelem: megmutatom, mit nem szabad, mire készülj, ha esetleg ellátogatsz ebbe a nagyszerű városállamba.

Balra nézve

Szóval, ahogy ígértem: szambázzunk át a hídon az új, modern városrészbe. A híd közepén, balra elfordulva jól látszik egy furcsa, tüskés épület és a távolban Noé bárkája, három tornyon.

Furcsa épületek

Nos, a látszat csal. Az első valóban furcsa – ún. durián-alakú – hangversenyterem a világ legmodernebb ilyen létesítménye, de sajnos nem volt alkalmam belülről is megtekinteni. A durián egy gyümölcs – szerintem finom, kicsit édeskés, viszont kellően büdös is, és ezen tulajdonsága miatt szegény sok helyütt száműzetésbe kényszerült; majd mutatom a tiltótáblán később. A másik furcsa objektum a hajó-szerű felsőrész a három tornyon. Nos, ez egy hatalmas szálloda és bevásárlóközpont komplexum, egy óriási kaszinóval a tetején. Nemrég adták át, és mi tagadás, bár csak képeken láttam még a Híradóban, de egyszerűen bámulatos. Legközelebb, mikor jövök, biztosan benézek pörgetni egyet a ruletten.

Korabeli Tiltótábla

A híd másik oldalán rögtön tábla, szintén korabeli tiltás – miszerint 3 CWT-nél – vagyis kb. 135 kilónál – több árut nem lehet átvinni. Ezzel a srácok biztos gondban lesznek.

A dolgozó nép

Azért ebből is látszik, hogy Szingapúr sem volt mindig ez a miniglobalista-materialista fellegvár, mint most. Kicsit beljebb érzed majd, miről beszélek.

Történelmi belváros

Mielőtt elveszünk a toronyházak dzsungelében, menjünk kicsit a folyó melléken végig. Onnan a túlpartról jöttük.

Folyómellék

A hídfővel szemben elegáns szálloda: a kötelező Rolls Royce előtte, kicsit lejjebb indul a bakterház a banknegyed.

Luxus Hotel előtt

Felsorolni is nehéz, hány multicégnek és multibanknak van itt székháza, de van egy mondás a városban, miszerint ha komoly világcég vagy, vagy az akarsz lenni, akkor kell, hogy legyen boltod vagy bankod Szingapúrban – lehetőleg az Orchard Roadon (de oda majd később megyünk). Ez praktikusan igaz lehet,  mert az összes világmárka feltűnt a 2 nap alatt; orrba-szájba pláza, étterem és óriás reklámhordozók vannak mindenütt a modern belvárosban – szóval a rendszer jól ki lett alakítva, hogy a helyi lakos amit keres, lehetőleg rögtön költse is el valami felesleges újabb tárgyra, hogy érezze a törődést és addig se gondolkozzon, legkevésbé azon ne, hogy miért nézik kamerák ezrei városszerte minden lépését.

Mert ugye a te érdekedben van ez is!

Ez itt már a Raffles Place, a szíve az üzleti negyednek. Pont dél van, így megindult az ”ebédelő turizmus” is: percek alatt több ezer ”hivatali patkány” (ez itt nem pejoratív) szállja meg a teret. Na, akkor nézzünk szét, és gondolkodjunk.

Raffles Place: Délidőben

Tulajdonképpen, ha figyelmesen körülnézünk, akkor jól látszik, hogy az itt sétáló egyedeknek van egy közös tulajdonsága (nem pont erre a kettőre gondolok itt a képen), szóval előbb mutatom, aztán mondom.

Jellemző

Nos tehát, próbálom visszafogni magam és tárgyszerű maradni, mert hát ez mégis egy nyilvános blog, de egy-két dolog mellett nem mehetünk el szó nélkül. Ez itt fent egy nagyon sebtében készült pillanatfotó, elnézést a minőségért, viszont nagyon jól ábrázolja a megfigyelésemet. Az autó a háttérben egy Maybach 57-es; annyit érdemes tudnod, hogy ebből az autómárkából – amióta létezik (2002) – kb. összesen 2200 darabot adtak el. Szóval még így használtan is egy 70 millió királyi forintot ér egy ilyen vas. Ez itt ezen a „másfél Budapestnyi” szigeten egyenlő a pazarló és felesleges fényűzéssel, mivel az autó élettartama alatt nem fog 100 ezer kilométert futni.

Az előtérben a kínai koma láthatóan siet, kicsit izzad, nyakában a kolomp (ma úgy nevezik: mágnes kártya), kezében az okos jeladó (ma úgy nevezik: ‘Smart Phone’), és persze egyenruhában van. Ez a tipikus szingapúri rabszolga típus. Egyszínű vagy mintás hosszú-ujjú ing, sötét nadrág, fekete cipő és a fenti kellékek, ha levágom a fejét (persze képletesen), akkor mindig ugyanazok. Több száz ember sétált el mellettem, mikor a déli Oreo kekszeimet majszoltam a Raffles téren – és mind, mind ugyanaz. Egy dolog választja el őt azoktól Akiért a harang szól vagyis a Maybach jött ők sose ülnek ilyenben, mert más a funkciójuk. De amíg a répa az orruk előtt lóg és fontosnak érezhetik magukat ebben a vegytiszta rendszerben, addig Aliz nem ébred fel, Csodaországban marad. Na jó, ígértem, hogy nem ragadtatom el magam. Így, hogy ez ne történjen meg, menjünk is gyorsan tovább.

A helyi kisipar képviselője

Ő nem ebben a világban él, amit leírtam, nem is érdeklik a külsőségek, valószínű nem is vágyik Maybach-ra – de az utóbbi 30 évben több cipőt javított és pucolt fényesre, mint ahány generációt elkoptatott itt a rendszer.

Talán az egyetlen rászoruló a városban

És akkor most megérted a lényeget, de szerintem átment már eddig is. Ez a kisöreg talán az egyik a néhányból, akik így próbálnak némi jövedelemre szert tenni, hogy a forgalmas helyeken – mit szépítsük: kéregetnek. Ez ugye ismerős. Persze itt ez regisztráció után mehet csak, ott is volt a pecsétes laminált okmány a kezében. Közben látod a fejnélküli emberkéket mindenhol. Szóval szegény ember fél órát gurgulázott a „roki” székében, mire meguntam, és példát statuálva látványosan a kezébe tettem egy dollárt. De célzatos nevelő és oktató, egyszersmind példamutató magatartásom nem talált követőkre, és senki nem foglalkozott sem velem, sem az öreggel. Félreértés ne essék, nem fényezem magam, csupán megvilágítom a szomorú tényt, hogy a jólfizetett fejetlen urak-hölgyekből kiveszett az emberség. De ez nagyon jellemző másutt is; nem kell ahhoz itt élni, hogy az apró jelekből előítélet-mentes következtetést vonjon le az ember fia.

Tapasztalatom szerint itt  mindenki erőszakos, udvariatlan, ebből következően önző és szociálisan érzéketlen. Meg van vakítva a materialista verkli belsejében. És itt most főhajtás és tisztelet azon kevés kivételnek, aki ennek ellenére is ember tud maradni ebben a világban. Na, azt hiszem, a szociológiai elemzésből elég mára. Végezetül mutatok egy rövid videót: a metrómegállóban készítettem, persze nyilván tilos volt.

Előbb mutatom a videót, aztán elmesélem, hogy utólag érjen a sokkhatás.

Nagyon röviden: Ez egy villám fodrászat, teljesen személytelen. Oldalt a reklám 10 perc 10 dollár és az igéret, ” a legmodernebb japán trendek szerint igazitjuk a séróját, profi ott tanult fodrászokkal.”  Befizetsz az automatába oldalt egy tizest és kapsz egy sorszámot, fent látod villog a lámpa, ha piros: maradsz a helyeden! – ha sárga leteszed az ujságot, zöld – ugrasz a székbe és egy szót sem szólsz csak a monitorról kiválasztod milyen legyen a háré… hát kössz nem marad a hagyományos emberléptékű fodrászmunka, ezt meg meghagyom a zombiknak.

Most ennyit. A következőkben visszalátogatunk Sentosa-ra, és a város legmagasabb mértani pontjáról mutatok panoráma-felvételeket. Utána érintjük a Casino-t is, majd végezetül megnézzük, hogy hol lakik egy átlag szingapúri.

Városháza

Szóval a belváros. Némi helyismeretre szert tettem Szingapúrban, így célszerű, hogy a városnéző túránk első felét – ami a belvárost illeti – a Városházától kezdjük. Ebben a fejezetben szintén korlátoznom kell magam a történelmi belvárosra; a modern banképületekkel tarkított felhőkarcolós részt a következő alkalommal járjuk be.

Mindenekelőtt Szingapúr történetét én két alapvető egységre osztom, ami a következőkben megjelenő épületekben tetten érhető. Az első a „Brit idők”, mely a város alapításával indul (1819)  és a Korona széthullásával ér véget. Bizonyára emlékszünk még a Siloso fejezetből a háborús megszállásra stb. Valamint a modern Szingapúrra, amely immáron 45 éve önálló állam, független geostratégiai és gazdasági központ a térségben. A sziget története ennél sokkal színesebb és persze hosszabb is – akit érdekel, itt elolvashatja.

A folyó felé sétálva, a St. Andrew Road jobb oldalán látjuk a Legfelsőbb Bíróságot – valószínűleg itt ítélik halálra a szemetelőket meg a köpködőket is. Viszont szerintem az összes közigazgatási és egyéb feladatokat ellátó ”személyzetet” is magában foglalja, ezt a hatalmas épületkomplexum méretéből feltételezem.

Legfelsőbb Bíróság

Az épülettel szembeni hatalmas füves tér természetesen le van zárva, és büntetéssel sújtják azokat, akik veszik a bátorságot és sétálni mernek rajta – no komment…

Krikett Klub

Poldi Bácsi, az öreg nyugdíjas parkőr biztosan sokkos állapotba kerülne, ha ráeresztették volna erre a krikett pályára, és a szállóigét – „Csak az a szép zöld gyep…” – már másnak kellene befejeznie. Hát igen, ha a gyep nem is ér az  égig, de  az ország klímája lehetővé teszi, hogy öntözés nélkül is a gyep az zöld gyep maradjon. De, hogy hol láttunk már hasonlót? Igen, jól gondolod: az egykoron egy ország – mely Malaya & Singapore néven futott – északi oldalán KL-ben, vagyis Kuala Lumpurban. Rövid huszárvágással „rá is fordulunk” egy kép erejéig, hogy össze tudd vetni a hasonlóságot.

Krikett Klub KL

Hát igen. Le se lehetne tagadni, hogy valaha egy országhoz tartoztak. Viszont dimenzióit tekintve a szingapúri gyeplabda pálya jóval nagyobb.

Ezek a brit srácok nagyon bírták a lovaspólót és a krikettet is… Na jó, ennyi kitérő után menjünk a főbejárathoz. Az impozáns épület sejtetni engedi, hogy az itt szórakozó elit – vagy hogy Hofi Gézát idézzem: ”Lovagok és Lovaginák” – dolgos két kezük munkájának gyümölcsét élvezik egy rohanó, kegyetlenül materialista világ közepébe ágyazott privát klubban… Feltételezésem nem volt alaptalan, a parkolóban jól látható a tábla, mely szerint ha nem vagy klubtag, jobb, ha odébb állsz – mármint a kocsiddal.

Krikett Klub

Haladjunk tovább a folyó irányába: a következő épület rögtön a Krikett Klub, a Városháza tőszomszédságában pedig a régi Parlament épülete látható.

Régi Parlament Oldalbejárat

Régi Parlament Főbejárat

A fenti képen jól látható a dátum: 1827 – ebből kiderül, hogy a fiúk nem lopták a napot, és a város alapítását követően cirka 8 évvel már egy darabka Nagy-Britanniát telepítettek  a folyómellékre. Ma művészeti galéria és múzeum található az épületben. Kicsit lejjebb a következő épület az Admiralitás és a Kormányzóság egykori főhadiszállása, szintén hasonló stílusban. Ma étteremként és kávézóként funkcionál.

Kormányzósági épület

Ha már városalapítás: az urat – azt hiszem – nem kell hosszasan bemutatnom. Ö, Sir Thomas Stamford Raffles, a Brit Kelet-Indiai társaság – ma úgy mondanánk – menedzsere, aki lesakkozta a johori szultánnal, hogy ide akkor kikötőt, flottát, várost, és egy kis darab angol kultúrát telepíthessenek. Mellesleg akkora sztár Ö itt még mindig, hogy a városban rengeteg dolog róla lett elnevezve, többek közt a város híresen legdrágább szállodája is, amit bemutatok legközelebb. De röhej, hogy a szállodától a halolaj kapszuláig mindent el lehet adni a nevével itt.

Sir Thomas S. Raffles

A ”Duna Korzón” sétálva egyből látszik a város korabeli épületei és a föléjük magasodó toronyházak közti éles kontraszt.

A Korzó

A folyó túlpartján a felhőkarcolókhoz képest kis bungallók láthatók, melyek az eredeti, városalapítás korából fennmaradt lakó és gazdasági épületek. Ma zömmel kávézók, éttermek, vagy lent motelek, fent loft-lakások.

Folyóparti házak

Viszont újfent közel 40 fok van, így jobbnak láttam árnyékba vonulni. Gondoltam, talán itt nem figyelik az embert – hát sajnos nem volt igazam. Előttem a tábla, hogy a „rendőrségi térfigyelő kamerák mindent látnak.” Remek. Pedig már épp gondoltam, hogy egy jól álcázott, diszkrét „zacsiemelés” kijárna ebben a melegben – de a büntetést nem mertem megkockáztatni. Még két objektum van, amit meg tudok mutatni erről az oldalról: az egyik a Viktória Színház, ami természetesen a Királynő nevét viseli,

Viktória Szinház

a másik pedig az Ázsiai Civilizáció Múzeuma, egy háztömbnyire a mostani Parlament épületétől.

Ázsiai Civilizáció Múzeuma

Utolsó képünk ma a Fullerton Híd. Érdemes tudni róla, hogy ez volt az első – a korában egyben legmodernebb is – acélszerkezetes függőhíd a városban. Hogy miért, hogyan, valamint mi van a túlparton, azt a következő bejegyzésből megtudhatod.

Fullerton Bridge

Mountbatten Station

Ez amolyan vesszőparipa, mert mindenki “bezzegel” és a saját országának hibáit a steril és olajozottan működő – vagyis ezt most a Mexikói öböl miatt nem lehet; szóval mint kés a vajban … ez meg nem stimmel – szóval baromi jól működő metró és buszhálózathoz hasonlítgatja. Én megígérem, hogy jó hazafiként cselekszem, és nem fogok „bezzegelni” – ezt úgy próbálom bemutatni, hogy nem viszek bele a BKV-ra nézve hátrányos politikai színezetet, így azt hiszem, korrekt maradok. Viszont mivel mindenki ismeri az otthoni tömegközlekedés kaotikus, néha vadállati afrikai viszonyait, ezért szépen csendben – ki-ki egyénileg – le tudja magában és magának vonni a tanulságot és tudja értelmezni a kontrasztot.

Egy fontos momentumot ebben a bejegyzésben hanyagolok, mert elvinné a dolgot más irányba: a tiltásokat. Szingapúr – az ”Oroszlánváros” – mint tudjuk, híres a tiltótáblák ezreiről, amik kis túlzással mindent megtiltanak. Nos, azért ez kicsit árnyaltabb, de ígérem, erről is fogok egy másik bejegyzésben szót ejteni.

Az első kép az egyik metró megállóról készült. Szerintem különösebb hozzáfűzni valót nem igényel. Magáért beszél, modern, szerény, funkcionalista, rendezett. No, de menjünk be, lássuk, mi van odalent!

Lejárati mozgólépcső alja

Itt rögtön „álljunk meg egy szóra, tanár úr” ! Mi az, amit egyből érzékelünk? Igazából három dolgot. Az első, hogy kellemesen klimatizált a terep; ez nekem fontos volt a fenti perzselő hőség után. Másodszor, nincsenek ‘graffitik’ – szégyen vagy sem, valószínűleg az önkifejezés ezen módját itt kiirtották a társadalomból, amivel ebben az esetben egyet kell értsek. Azzal már kevésbé – és itt akkor „belekarcolunk” a harmadik dologba, hogy mindent kamerák figyelnek. A nálam idősebb generációk olvasási élményének kötelező fejezete volt George Orwell 1984 című műve. Nekem, mivel a rákövetkező évben születtem, nem akkora „só”, mint akik az ötvenes, hatvanas, hetvenes években olvasták. No de a lényeg, hogy a ‘Nagytestvér’ itt is mindent figyel és megfigyel. Egy darabig nem zavart, de egy idő után paranoiás kezdtem lenni. Erre visszatérünk később, de most haladjunk tovább.

A következő kép a jegy- és bérletpénztárt mutatja be. Még egyszer: a jobb oldali a ’bérletesek’, a bal oldali a ’jegyesek’ klubja. Személyzet nincs, de van egy információs pavilon, ahol legfeljebb aprót lehet váltani, segítséget lehet kérni.

Pénztárak

A rendszer rém egyszerű: a térképen beméred, hová szeretnél eljutni. Aztán az öt metróvonal bármelyikén lévő megálló nevét megnyomod, a pénzt bedobod – ha nincs, sebaj: akármilyen hitelkártya megfelel -, és máris kapod a jegyet és az aprót adott esetben. Kistérképet a térképzsebből mindenki ingyenesen elvehet, de fel is hívja a figyelmedet a hang. Ugyanakkor, ha bérletes vagy, akkor – mint mobilfeltöltés a jobb ablaknál – szintén 1 perc alatt végzel. Ami nagyon szimpatikus, hogy csak annyit fizetsz, amennyit utazol – ha jeggyel, ha bérlettel mész.

A jegy

Kis matek: 1 Szingapúri $ kb. 150 Királyi Magyar forint, ennek tudatában a plasztik kártya 1 dolláros depozitba kerül, csakhogy vissza is hozd. Minden úticél más-más összegbe kerül. Csak egy példa: én háromszor szálltam át, és mentem vagy 40 percet – fizettem SG$2.90-et, amiből egy a végén visszajár, vagyis a túra nem egész 290 forintomba került át az egész városon. Na, menjünk jármű közelbe.

Főbejárat a peronokhoz

Jól látszik, hogy ellenőr, mint olyan nincs, se befelé, se kifelé. Ennek oka, hogy gyakorlatilag esélytelen bliccelni, ezzel senki meg se próbálkozik. Látható, hogy külön mozgáskorlátozott sáv, érkező és indulási oldal van, valamint mágneskártya leolvasó automata beléptető rendszer az, ami közös. Fent a kijelzőn pontosan nyomon tudod követni, mikor milyen irányból érkezik a következő szerelvény. Hozzáteszem, szemetet még mindig nem láttam sehol. Most menjünk a peronokhoz.

Peron

Mindkét oldalon a szerelvényaknát tűzbiztos ajtók zárják el a peronon várakozó utastértől. Az öngyilkos ugrások kizárva. De egy valami megüti a figyelmemet; vissza Orwell-hez. A lenti kivetítők folyamatosan egy videót játszanak le, és itt megáll bennem a keringő vér. A videó egy kormányzati logó alatt futó gyenge színészi alakítás, amelyben eljátsszák, hogy neked milyen veszélyekkel jár, ha nem figyelnek meg folyamatosan, valamint mit kell tenni, kinek kell jelenteni, ha valaki gyanúsan viselkedik – és ekkor milyen jutalomban részesülsz. Ja, de a legjobb az állandó és folyamatos megfigyelés, és az én állandó – másokra kiterjedő – megfigyelésem az én biztonságomat szolgálja. Ezt most hagyom ütni…, és ugrok is a vagonba, ahol folyamatosan figyelmeztet a hang, hogy figyeljek arra, hová lépek és mibe kapaszkodok. Mintha legalábbis fénysebességre kapcsolna az 1000 éves Sólyom vagy mi… Már vártam Chubakkát, hogy megölel, és jelenthetem, mint gyanús elemet.

A vagon

Itt csend van és fegyelem; mindenki elcsigázott, fáradt tekintettel ücsörög. Tévedés ne essék: „fél dél” van ez idő tájt, és minimális a forgalom. Szóval általában borzalmasan tele van a metró, ugyanis majd 5 millióan laknak egy másfél Budapestnyi szigeten. Egyes vonalakon nincs – hogy is mondják: „mozdonyvezető”, szóval – emberi személyzet, másokon van. Minden alaposan ki van írva a 4 hivatalos nyelven (angol, mandarin, maláj, tamil), de az angol a fő és közös nyelv. Csapongást félretéve: azért ilyenek, hogy a kapaszkodókon kis jelzés van, hogy a fertőzések terjedését megelőzendően naponta fertőtlenítik a teljes metrószerelvényt belülről. Továbbá félóránként megjelennek egyenruhás emberek, akiknek az a feladata, hogy megkérdezzék, jól utazol-e, és miben tudnak segíteni. Megnézik, hogy minden rendben van-e, nincs-e esetleg rongálás vagy bármi szabálytalanság (nem tudom elképzelni). Hogy pontos legyek, természetesen a metró kocsik is ugyanúgy be vannak kamerázva.

Érkezési Oldal

Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de mikor megérkeztem, úgy gondoltam, ezt már nem lehet fokozni. De lehet… Az érkezési oldal a célállomásom peronja feletti rész. Ez engem még mindig inkább emlékeztet egy repülőtéri váróra, mintsem metró terminálra. Ha megfigyeled, a kis sávot a bejárat óta követ itt a kép közepén 4 csík: nos, ez a vakok sávja, hogy ezen lépdelve akadálymentesen tudjanak közlekedni. Elgondolkodtam, hogy mi van azzal, aki vak, süket, rokkant – eddig jó akadálymentes… -, ezen felül értelmi fogyatékos és epilepsziás – jó, ez karcos, itt már jobb, ha taxit hív, és nem metrózik.

Az egyik helyi 'Deák Tér'

Itt váltottam emeletet és paripát – meg irányt is… De még mindig repülőtér „feelingem” volt. Ezután felszálltam a másik szerelvényre, ahol ugyanez fogadott, és végül elértem úticélomat, a belvárost. Onnan, a történelmi belvárosból mutatok részleteket, és járom körül a város alapításának korai aranykorát legközelebb. És ne feledjétek: Szingapúrban valahonnan valaki mindig figyel…

Még mindig Siloso és még persze Sentosa. Azt is irhattam volna, hogy Siloso II, de ne vesszünk el a számokban. 
Szóval azt a parancsot kaptam, hogy ahogy csak tudok menjek le a partra, mert helyzet van.

Fire Direction Tower

Elindultam és a bunkersoron át és percek alatt lesurrantam.

A bunkerban

Megérkeztem a partra a Fire Direction Tower-hez és felkészültem a kilövéshez.Láthatóan nem voltam katona és a fegyvereket is bizonytalanul kezelném, de végülis mindegy, hálisten nem rajtam múlott az erőd védelme.

A probléma elhárult és a lépcsősoron át felmentem a japán megszállók főhadiszállására. Letelepedtem az első láda mellé, mert ekkor már kissé elfáradtam.

Ahogy igértem  menjünk is le a ‘Surrender Chamber-be’ itt az első képen a Brit fegyverletételt látjuk a japánok előtt 1942 ben.

1942

Majd a következő képen az első padsorban a japán vesztes haderők parancsnokai a megaláztatottságtól gondterhes arccal, magukba roskadva alávetik magukat a procedúrának 1945-ben és ezzel hivatalosan is véget ért a Világbaromság a térségben.

Japán Vezérkar

És itt az  Összevont Szövetséges haderők főparancsnoka Sir Admiral Louis Mountbatten aláirja 11 példányban a deklarációt a feltéltel nélküli japán kapitulációról.

A Szövetséges oldal

Kicsit elhagyjuk Sentosát de csak egy időre és a következőkben körbejárom milyen is a világ legmodernebbnek tartott metróhálózata. Felhivom a figyelmét a BKV-n eddződött olvasóközönségnek, hogy heves érzelmi kitöréseket válthat ki a következő bejegyzés, de ez már egy mások story.

Sentosa Védelmezője

A mostani téma Szingapúr, melyből több bejegyzést is terveztem. Minden egyes alkalommal egy témát járok végig és rövidebb de gyakoribb ugyanakkor a megszokott igényes és tartalams frissitésekkel jelentkezem.

Szingapúr már régóta izgatta a fantáziámat, mivel egyik alap pillére volt a főiskolai disszertációmnak még 2008- ban. Sokat tudtam a városról és ezt össze akartam vetni a valósággal, ami persze mindig más. Ez most sem volt másképp. Ugye utazásom célja kettős volt: a hivatalos része az útlevél 90. nap utáni lepecsételése volt a többi meg városlátogatás.
Innen 3 óra az út Johor Bahruig, Johor szövetségi tagállam közigazgatási központjáig. Onnan pedig egy kövér óra átbuszozni a Szingapúri oldalra. 2 határellenőrzés, vámvizsgálat és a szokásos hülye kérdésekre adott hülye válaszok stb.

Jancsi barátom útvonalterve és programja 2 napra bőségesen ellátott megnézni valóval, és én még önszorgalomból is kicsit rátettem . Szóval összejött egy hatalmas élményhalmaz, melynek kicsiny számotokra is érdekes részét lekódlom ide. Olyan sablonos mindenki számára elérhető információkat mint amit a wikin is lehet olvasni nem rakok fel ezért is a cim ” ahogy én láttam” … de ha valaki szorgalmas az utánna olvashat itt.

Az első bejelentkezésem Sentosa szigetéről szállitom ‘in medias res’ a Siloso erődből.

Hamár erőd akkor ágyuk, hát ebből volt bőven. Mint laikus ugye ezeket igy kategorizálnám, hogy kicsi meg nagy , de ennél talán többre is képes vagyok. Lássunk hát egy pár ilyet.

Ez a szépség  7” -os Bottle Gun 1885-ből maradt itt, nagyon profi a kivitelezés ugyanis, ha megközelited akkor, egy 3 perces full audió programot játszik le mintha a kilövéshez készitenék elő és persze el is sütik.

7'' Gun (1885)

Itt a Brit őrezred katonai éppen a ‘Trench Mortar’-t vonszolják a helyére, ebben a műveletben szerénytelenségem is  keményen kiveszi a részét, erről a következő videó is tanuskodik.

A nagy hadművelet

Hát most ennyit a többit legközelebb.

Lord Murugan

Ez ismét valami különleges, a múlkori kirándulásom alkalmával amit több részre bontottam ez sorrendben a harmadik állomás a Batu Caves. Joggal teszed fel a kérdést, hogy mi ez az aranyszobor és hol is van ez pontosan mi is ez. Olvass tovább és mindent elmondok a videón™.

Hétfő reggel a melakai vasárnap után barátom Jancsi javaslatára ellátogattam a Batu Barlangokat megnézni. Épp jó irányba mert neki a légkondis ügyeit is errefelé kellett intézni énmeg kihasználtam az időt és megnéztem ezt a maganemében páratlan helyet. 20 perc az út a Falmingó Hoteltől az öreg 124-essel és máris elvegyülhettem a turistahalmazban. A galériában lent megnézheted az itt készült képek javát.

Kipattanok a kocsiből iszonyatos hőségben, keresem az árnyékot, és döbbenten figyelem a monumentális aranyszobrot. Szokom a gondolatot, hogy közel 300 lépcsőt kell hogy megmásszak, hát jó gondoltam induljunk fel. Fél liter viz gyomorba eresztése és kb ugyanennyi veszteség után 2 megállóval végülis fent voltam a tetőn onnan kb ezt láthatjuk.

Lord Murugan hátulról

Tovább osonva már lényegesen hűvösebb van és a bóvli árusok után egy hatalmas csarnokban találja magát az ember.

A barlang csarnok

Mégbeljebb több szentély és oltár övezte úton még pár lépcső után eljutunk a belső barlangig.

Az egyik barlang

Itt egy kicsit elidőzve és megpihenve, visszafordulok és egy különleges élményben van részem, talán a fotó nem adja vissza kellőképpen de az átszűrődő fény igy jelenik meg.

A fény

A videón elmondok minden érdekes infót de akit bővebben érdekel, az katt ide a ha olvasnál és ide ha még utánnam videózni támad kedved.

A lépcsőmászó jutalma

Madárfészekleves

A furcsa cím sejtetni engedi, hogy valami újdonság jön megint, nos ez így van! Itt most egy komoly problémát kell megoldanom, mégpeig azt, hogy Otak-Otak vagy Madárfészek legyen ebédre.

Jogos a kérdés mi a fene az az Otak, mert ugye a madárfészek még valahogy megvan. A következő képen jól látható miről beszélek, persze felmerülhet benned a kérdés Ok, de hogy lehet ezt megenni?! Nos az Otak egy helyi specialitás és igazából nemmás mint halmassza, igen nemtévedés hal némi fűszeres-chilis szósszal megijesztve. Van rák változata is – ami szerintem finomabb de tulajdonképpen ízben közel állnak egymáshoz.  Ezt a masszát aztán pálmalevélbe csomagolják, ugye ez kéznél van bárhol, összetűzik és mehet a parázsra. Gyakorlatilag lépten nyomon lehet kapni, szerintem finom, viszont annyit nemlehet belőle enni, hogy nemaradj éhes, így marad előételnek vagy sör mellé. Az alkoholkultúra borzalmas sajátos, de erre majd egy másik bejegyzésben kitérek. Szóval az Otak finom is és gyakorlatilag ingyen van (kb 28 Forint) legalábbis a következő versenyzőhöz képest.

Otak

Otak-Otak

De ugorjunk is tovább és nézzük mi a másik specialitás. A ‘Bird’s Nest’ vagyis a Madárfészek mint eledel az egy több évszázados kínai hagyományt követ- gondoljunk csak a pekingi olympiai stadionra aminek még a neve is azonos. .  A dolog rém egyszerű, kezdjük onnan, hogy a fiókák kikelnek a tojásból (ha előbb nem eszik meg őket is) és utánna egyoldalú döntés következtében kilakoltatják a madárcsaládot. A begyűjtött fészkeket, utánna egy biokémiai eljárással megtisztitják pl, a madárszartól, vagy a tolltól ami ottmaradhatott. Ezt követően nagyon szépen becsomagolják, és mehet a polcra. Sajnos eredeti képet erről nem tudok mutatni, mivel a boltban egyértelműen kijelentették, hogy ‘fotó az nincs’ vagyis mehetek ahová akarok. Persze ezt a könnyelmű elutasítást nem úszák meg ennyivel, szóval fővesztés terhe mellet visszafogok térni és természetesen lefotózom.

A madárfészkek

Nade mennyi az annyi?! Merül fel a kérdés sokakban, hát ha az otak szemszögéből nézzük akkor pofátlanul drága, ha mondjuk a szarvasgombáéból akkor bagatel. Nos tegyük fel, hogy nem a legolcsóbbat nem is a legdrágábbat válasszuk és mondjuk nem adunk a csomagolásra, akkor egy 9 es pakkot vagyis kilenc fészket már 30 ezer forintból megúszhatunk. Ami mondjuk egy 9 tagú családnak -ami errefelé nemritka egy vasárnapi fészeklevest jelent. Most nyugodtan kommenteljen ide aki 30 ezer forintból nemtud kihozni egy 9 fős vasárnap húslevest

A fészekleves

Persze nemcsak leves formájában találkozhatunk a kedvenc fészkünkkel, mivel az évszázadok alatt, körülbelül ezzel az idővel arányosan nőtt a receptek száma, vagyis felsorolni is nehéz lenne az összes fészek csemegét. A történethez hozzátartozik, hogy a kínaiak ezt is mind gyakrolatilag mindent -gondoljunk csak az Újévi felhajtásra, babonás-hagyomány tiszteletből közelítik meg.  így nem meglepő, ha a madárfészekhez is számtalan legenda kapcsolódik.

A holdnaptár szerinti újév a térségben élő kínaiak számára az egyik legfontosabb ünnep. Az idei esztendő azért is különleges, mivel ez a tigris évébe léptünk és ennek  különleges jelentőséget tulajdonítanak. A világ többi részétől eltérően a Kínaiak, akár országonként is eltérően ünneplik meg az új esztendőt.

Ami talán közös, hogy nagyon alapos előkészületek előzik meg a jeles napot, és ezt követően is még hetekig tart a “fiesta”. A következő rövid bejátszások az Ó esztendő utolsó napjaiban készültek, és egy kis hangulati körképet fest az ünnep helyi jelentőségéről, arról, hogy az Észak-johori kínai közösségek miként készülnek ez ünnepre és ennek melyek az immár klasszikussá vált; “kötelező kellékei”

A következőkben az ünnep tárgyiasult kellékein túl, – csak felületesen és lehet, hogy helyenként pontatlanul, de megpróbálom megvilágítani azt az eszmeiséget ami az Újévet övezi.

A hőség itt már majd a következőkben látszik is sokat kivett belőlem – nagyon felelőtlen módon sapka nélkül, mint Attenborough, zárom le az ünnep témakörét és amíg éppen nemkapok napszúrást vonulok árnyékba.

Éjfél után hagyományosan tűzijátékkal ás hajnalig tartó ünnepléssel zárul  a program, azonban az eztkövető napokban a családtagok barátok meglátogatják egymást, és tradícionálisan piros csomagolásban 4 darab narancsot visznek egymásnak ajándékba (ami szerintem mandarin). Itt aztán hagyományos kínai sós- és édes aprósüteményekkel kínálják meg a vendéget. Az ünneplést követően általában mindenki kiveszi a rendes újévi szabadságot, és a boltok a hivatalos 2 napos államünnep után sem mindig nyitnak ki az adott hét folyamán.