30° Ez itt egy elegáns hotel, ami a Casino-hoz tartozik.

Visszajöttünk Sentosára, és menjünk is egyből fel a város legmagasabb szabad megfigyelési pontjára, a Toronyba, vagyis a Tiger Towerbe. A név kicsit érdekes: az oroszlán városában ahol a helyi sör után tigris névre hallgat a torony. 131 méterre emelkedünk a tenger szintje fölé, és 360 fokban megfordulunk a város panorámájához viszonyítva. Nézzük, hol mit találunk alattunk.

60°

Háttérben az óriási kikötő komplexum; szinte egy külön város.

90°

Ez maga Sentosa; a golfpályát látjuk kicsit hátrébb.

125°

Az oroszlán profilból és a többi létesítmény hátul. Azok a szigetek még idetartoznak.

141°

Óriási hajóforgalom: hatalmas személy- és árutömeg megy át a kikötőn nap mint nap.

187°

Némi „kamu beech” és pálma meg homok, a háttérben pedig Batam szigete. Az már Indonézia.

213°

Sentosa másik fele; erre van Siloso is.

246°

Ez itt már a régi belváros és a modern banknegyed egy szelete a háttérben.

282°

Serény építkezés folyik, Sentosa állandóan fejlődik, szépül, alakul.

360°

A panoráma után menjünk is tovább a Casinóhoz ami a legyobb és mindezidáig egyetlen komoly pénznyelő a szigeten. Mutattam a 3 tornyot tetején a bárkával, na az a konkurencia.

Sentosa: Casino

A Casino Sentosán a legnagyobb vonzerőt képviselő attrakció – itt jegyzem meg, hogy hétfőn délelőtt közel félig volt tele, ami így is minimum 2000 embert jelent. Óriási komplexum, besétálni is egy kövér 20 perc volt. Sajnos bentről nem tudok képeket mutatni, ugyanis fővesztés terhe mellett le volt tiltva minden, és itt nem viccelnek ezzel. Se rövidgatyó, se ujjatlan póló vagy bármi, ami a közrendet veszélyeztetheti. Mágneskapu, motozás, útlevélvizsgálat, bal alsó madárfogás – na jó, az talán nem, bár volt pár kellemes megjelenésű smasszer hölgy, ott esetleg alkudoztam volna rá. Bent határtalan pompa, fényűzés és rengeteg kínai, ugyanis a képen látod: ha helyi vagy hazai kínai vagy, akkor bizony belépő díjat fizetsz, ami 100 dollár (vagyis kb. 16 ezer forint) Lásd fent a bejáratot a Kinaiaknak. Ennyi mínusszal indulsz játszani, ennek ellenére  minima 2000 ezer kínai volt bent – én voltam az egyedüli fehér ember, legalábbis nem láttam többet. Persze ha nem vagy kínai, természetesen ingyenesen mész be; én is így tettem, és rögtön a számhoz emeltem egy csésze kínai teát, mivel a 35 fokból a kellemes 20 fokba érkezni némi homlokpára-lecsapódást okozott, így ezt a kondenzációs veszteséget pótolnom kellett.

Ez azért bejönne

Lényeg, hogy persze én is játszottam a félkarún egy öreg kínai mellett, aki oktatott, mi, merre, hogyan megy, és a szerencsejátékra szánt 10 egész dolláromat sokszorosan visszanyertem – happy! Miután megállapítottam, hogy a kínaiak itt betegek – mert szerintem nem normális az (bár lehet, hogy én vagyok kicsinyes), amikor valaki 4 millió forintot pörgettet egy asztalon a rulettben -, jóérzéssel és az ”Élelem bérével”  a zsebben elhagytam a Casinot. Ezután rögtön ha már a bér megvolt akkor élelem után néztem: (Megfogadtam, hogy ezeket az áthallásokat mellőzöm, de nemnagyon megy) Szóval 4 egész dollárt némi nyers halas Tom Yam-ba fektettem.

A bajnokok eledele

A chilitől kiégett szájjal és némi endorfinnal az agyban visszamentem a városba.

No de a pompa után egy kis demográfiai matek. A terület adott ugye, Szingapúr nem Dubai – itt nem lehet összehordani egy-két homokzátonyt, és felrakni rá pár hotelt vagy villát – mit tudom én – oroszlán alakzatban, ha már a pálma foglalt. Vagyis a terület adott: ez – mint azt már többször említettem – kb. egy jó másfél Budapestnyi, ami azért nem kevés. Viszont az az 5 millió ember sem, aki itt kénytelen élni. Ennek ellenére nem érzed ezt a fél magyarországnyi népet, hacsak nem futsz bele a rush-ba, vagyis a csúcsidőbe. Ehhez van is egy jó képem, a Woodlends checkpoint, vagyis a Szingapúri Maláj közúti határ.

Esti csúcs

Este, munka után az ingázók mennek haza Malájföldre, és olyan szmog van itt, hogy vidéki tüdőm egyből köhögő rohammal reagált a levegő minőségére.

Szóval az 5 millió ember elhelyezése nem kis feladat, de mivel a város tervszerűen és egyúttal organikusan fejlődött, ezért itt ez nagyon ki van találva. Sok a panel, de mutatom: szép, rendezett, modern, parkosított – mi tagadás, élhető. Az lehet, hogy részegen nem találnék haza, de nagyon rendben van. Az átlag ember itt ilyenekben él: a legváltozatosabb méretű, színű, kialakítású „kaptárakban”. Egy dolog van, ami zavaró lehet: a kis lőrésnyi ablakok. Bár vegyük figyelembe, hogy itt se komolyabb szigetelés, se fűtés nem szükséges, így – feltételezem – az épületgépészeti megoldások is jóval egyszerűbbek, mint Európában.

Átlagos helyi lakó-tömeg

A következő fejezetet a tiltásoknak szentelem: megmutatom, mit nem szabad, mire készülj, ha esetleg ellátogatsz ebbe a nagyszerű városállamba.

Városháza

Szóval a belváros. Némi helyismeretre szert tettem Szingapúrban, így célszerű, hogy a városnéző túránk első felét – ami a belvárost illeti – a Városházától kezdjük. Ebben a fejezetben szintén korlátoznom kell magam a történelmi belvárosra; a modern banképületekkel tarkított felhőkarcolós részt a következő alkalommal járjuk be.

Mindenekelőtt Szingapúr történetét én két alapvető egységre osztom, ami a következőkben megjelenő épületekben tetten érhető. Az első a „Brit idők”, mely a város alapításával indul (1819)  és a Korona széthullásával ér véget. Bizonyára emlékszünk még a Siloso fejezetből a háborús megszállásra stb. Valamint a modern Szingapúrra, amely immáron 45 éve önálló állam, független geostratégiai és gazdasági központ a térségben. A sziget története ennél sokkal színesebb és persze hosszabb is – akit érdekel, itt elolvashatja.

A folyó felé sétálva, a St. Andrew Road jobb oldalán látjuk a Legfelsőbb Bíróságot – valószínűleg itt ítélik halálra a szemetelőket meg a köpködőket is. Viszont szerintem az összes közigazgatási és egyéb feladatokat ellátó ”személyzetet” is magában foglalja, ezt a hatalmas épületkomplexum méretéből feltételezem.

Legfelsőbb Bíróság

Az épülettel szembeni hatalmas füves tér természetesen le van zárva, és büntetéssel sújtják azokat, akik veszik a bátorságot és sétálni mernek rajta – no komment…

Krikett Klub

Poldi Bácsi, az öreg nyugdíjas parkőr biztosan sokkos állapotba kerülne, ha ráeresztették volna erre a krikett pályára, és a szállóigét – „Csak az a szép zöld gyep…” – már másnak kellene befejeznie. Hát igen, ha a gyep nem is ér az  égig, de  az ország klímája lehetővé teszi, hogy öntözés nélkül is a gyep az zöld gyep maradjon. De, hogy hol láttunk már hasonlót? Igen, jól gondolod: az egykoron egy ország – mely Malaya & Singapore néven futott – északi oldalán KL-ben, vagyis Kuala Lumpurban. Rövid huszárvágással „rá is fordulunk” egy kép erejéig, hogy össze tudd vetni a hasonlóságot.

Krikett Klub KL

Hát igen. Le se lehetne tagadni, hogy valaha egy országhoz tartoztak. Viszont dimenzióit tekintve a szingapúri gyeplabda pálya jóval nagyobb.

Ezek a brit srácok nagyon bírták a lovaspólót és a krikettet is… Na jó, ennyi kitérő után menjünk a főbejárathoz. Az impozáns épület sejtetni engedi, hogy az itt szórakozó elit – vagy hogy Hofi Gézát idézzem: ”Lovagok és Lovaginák” – dolgos két kezük munkájának gyümölcsét élvezik egy rohanó, kegyetlenül materialista világ közepébe ágyazott privát klubban… Feltételezésem nem volt alaptalan, a parkolóban jól látható a tábla, mely szerint ha nem vagy klubtag, jobb, ha odébb állsz – mármint a kocsiddal.

Krikett Klub

Haladjunk tovább a folyó irányába: a következő épület rögtön a Krikett Klub, a Városháza tőszomszédságában pedig a régi Parlament épülete látható.

Régi Parlament Oldalbejárat

Régi Parlament Főbejárat

A fenti képen jól látható a dátum: 1827 – ebből kiderül, hogy a fiúk nem lopták a napot, és a város alapítását követően cirka 8 évvel már egy darabka Nagy-Britanniát telepítettek  a folyómellékre. Ma művészeti galéria és múzeum található az épületben. Kicsit lejjebb a következő épület az Admiralitás és a Kormányzóság egykori főhadiszállása, szintén hasonló stílusban. Ma étteremként és kávézóként funkcionál.

Kormányzósági épület

Ha már városalapítás: az urat – azt hiszem – nem kell hosszasan bemutatnom. Ö, Sir Thomas Stamford Raffles, a Brit Kelet-Indiai társaság – ma úgy mondanánk – menedzsere, aki lesakkozta a johori szultánnal, hogy ide akkor kikötőt, flottát, várost, és egy kis darab angol kultúrát telepíthessenek. Mellesleg akkora sztár Ö itt még mindig, hogy a városban rengeteg dolog róla lett elnevezve, többek közt a város híresen legdrágább szállodája is, amit bemutatok legközelebb. De röhej, hogy a szállodától a halolaj kapszuláig mindent el lehet adni a nevével itt.

Sir Thomas S. Raffles

A ”Duna Korzón” sétálva egyből látszik a város korabeli épületei és a föléjük magasodó toronyházak közti éles kontraszt.

A Korzó

A folyó túlpartján a felhőkarcolókhoz képest kis bungallók láthatók, melyek az eredeti, városalapítás korából fennmaradt lakó és gazdasági épületek. Ma zömmel kávézók, éttermek, vagy lent motelek, fent loft-lakások.

Folyóparti házak

Viszont újfent közel 40 fok van, így jobbnak láttam árnyékba vonulni. Gondoltam, talán itt nem figyelik az embert – hát sajnos nem volt igazam. Előttem a tábla, hogy a „rendőrségi térfigyelő kamerák mindent látnak.” Remek. Pedig már épp gondoltam, hogy egy jól álcázott, diszkrét „zacsiemelés” kijárna ebben a melegben – de a büntetést nem mertem megkockáztatni. Még két objektum van, amit meg tudok mutatni erről az oldalról: az egyik a Viktória Színház, ami természetesen a Királynő nevét viseli,

Viktória Szinház

a másik pedig az Ázsiai Civilizáció Múzeuma, egy háztömbnyire a mostani Parlament épületétől.

Ázsiai Civilizáció Múzeuma

Utolsó képünk ma a Fullerton Híd. Érdemes tudni róla, hogy ez volt az első – a korában egyben legmodernebb is – acélszerkezetes függőhíd a városban. Hogy miért, hogyan, valamint mi van a túlparton, azt a következő bejegyzésből megtudhatod.

Fullerton Bridge

Sentosa Védelmezője

A mostani téma Szingapúr, melyből több bejegyzést is terveztem. Minden egyes alkalommal egy témát járok végig és rövidebb de gyakoribb ugyanakkor a megszokott igényes és tartalams frissitésekkel jelentkezem.

Szingapúr már régóta izgatta a fantáziámat, mivel egyik alap pillére volt a főiskolai disszertációmnak még 2008- ban. Sokat tudtam a városról és ezt össze akartam vetni a valósággal, ami persze mindig más. Ez most sem volt másképp. Ugye utazásom célja kettős volt: a hivatalos része az útlevél 90. nap utáni lepecsételése volt a többi meg városlátogatás.
Innen 3 óra az út Johor Bahruig, Johor szövetségi tagállam közigazgatási központjáig. Onnan pedig egy kövér óra átbuszozni a Szingapúri oldalra. 2 határellenőrzés, vámvizsgálat és a szokásos hülye kérdésekre adott hülye válaszok stb.

Jancsi barátom útvonalterve és programja 2 napra bőségesen ellátott megnézni valóval, és én még önszorgalomból is kicsit rátettem . Szóval összejött egy hatalmas élményhalmaz, melynek kicsiny számotokra is érdekes részét lekódlom ide. Olyan sablonos mindenki számára elérhető információkat mint amit a wikin is lehet olvasni nem rakok fel ezért is a cim ” ahogy én láttam” … de ha valaki szorgalmas az utánna olvashat itt.

Az első bejelentkezésem Sentosa szigetéről szállitom ‘in medias res’ a Siloso erődből.

Hamár erőd akkor ágyuk, hát ebből volt bőven. Mint laikus ugye ezeket igy kategorizálnám, hogy kicsi meg nagy , de ennél talán többre is képes vagyok. Lássunk hát egy pár ilyet.

Ez a szépség  7” -os Bottle Gun 1885-ből maradt itt, nagyon profi a kivitelezés ugyanis, ha megközelited akkor, egy 3 perces full audió programot játszik le mintha a kilövéshez készitenék elő és persze el is sütik.

7'' Gun (1885)

Itt a Brit őrezred katonai éppen a ‘Trench Mortar’-t vonszolják a helyére, ebben a műveletben szerénytelenségem is  keményen kiveszi a részét, erről a következő videó is tanuskodik.

A nagy hadművelet

Hát most ennyit a többit legközelebb.

Holland Szélmalom Melakában

Most azt is gondolhatnánk és persze jogosan, hogy miért egy hollandus szélmalmot raktam ki, mikor Malajziában vagyok. Nos a képen a szélmalom valóban holland ikon, de ez mégis itt van Melakában. A városról azt illik tudni nagyon röviden,- és ezt a helyi etnográfiai tárlat is megerősíti, hogy az Andamán tenger vizéről idetévedt portugál felfedezők voltak az elsők, akik az európai kultúra úgymond letéteményeseknek számítanak a térségben. 1511- ben már portugál erőd, kikötő és flotta üzemelt itt. Az őrségváltás 1641-ben következett be, mikoris a portugálokat váltották a hollandok, ez ugye megmagyarázza a fenti képet, akiket a Brit Birodalom armadái bírtak távozásra 1824-ben. Ezt követően, jó 100 évig nem történt változás a politikai helyzetben. A következő mérföldkő a Japán megszállás volt a II. világháború táján, és ezt követően Melaka már a Maláj föderáció harmadik legkisebb szövetségi tagállama lett 1948-ban. Akit bővebben érdekel a város és a térség története megnézheti itt.

Keresztény Templom a Holland időkből

A holland építészet maradt fent igazán a város történelmi belvárosi részén. Ennek kiváló példája a már említett szélmalom, a templom itt fent a képen és a következő  az  óratorony. A helyi Etnográfiai múzeum kiválóan bemutatja azokat a hatásokat (építészet, kultúra, közlekedés, város szervezés stb)  melyek az ideérkező és itt meleg váltásban az elmúlt ötszáz évében megtelepedő hódítók, itthagytak az utókor számára.

Holland Óratorony

A Portugál hódítók fregattja

Elgondolkodtató az a tény, hogy kerek 500 éve a portugálok mekkora utat jártak be a kvázi ismeretlenbe és mindezt mai szemmel milyen technikai színvonalon tették. Itt jegyzem meg, hogy nem volt ugyebár Szuezi csatorna ez ugye jelent valamit.  Ez a fenti kép a ‘Frol de la Mar’ nevű hajó replikája mellyel a portugálok először kötöttek ki a melakai partok közelében. Eredetileg egy 22 tagú flotta zászlós hajója volt mely soha nem tért vissza portugál vizekre.  Frol de la Mar-ról bővebben itt.

Melaka azonban nem ezért fontos. Tény, hogy Szingapúr felemelkedésével sokat vesztett geo-stratégiai jelentőségéből az utóbbi évtizedek során és inkább visszaminősült egyfajta pusztán gazdasági központtá. Ugyanakkor még mindig jelentős ipari, kereskedelmi, és hajózási központ, sokak szerint Délnyugat Malajzia gazdasági központja. Valahogy mindenkinek ismerősen cseng a város neve, nemvéletlen hiszen ez a 800 ezres település talán a legismertebb a főváros után…

Jancsival a helyi ''Váci utcán''

Noh de kanyarodjunk vissza a kiránduláshoz mint olyan. A terv az volt, hogy vasárnap délelőtt találkozunk Melakában, kiváló barátommal Fűzfa Jancsival (Uncle John) aki az ország nagy szakértője, remek külkereskedő és gyakorló Sámán, erről bővebben olvashatsz itt. Szóval nekem elvben közel van Melaka mintegy 45 perc utazás ezért választottuk ezt a várost a találkozó helyszínéül, Ő pedig autópályán letud gurulni másfél óra alatt így mégis kirándulunk és közben megvitatjuk dolgainkat, hiszen nem találkoztunk január közepe óta és az igazat megvallva volt mit megbeszélni. Eddig minden rendben is volt, némi technikai akadályoztatás után találkoztunk a belvárosban, ezt követően egy kisebb kitérő után leraktuk a kocsit, és besétáltunk a belvárosba. Párás fülledt meleg időben ahogy azt megszokhattuk Malajziában, sikerült megnézni a fenti képeken látható történelmi belvárost, azután mivel elmúlt dél, beültünk egy kínai étterembe.

Melaka azért gyorsan kivégezhető mivel a belvároson kívül sok látnivalót nem találsz, így némi levezető bóklászás után és a kötelező helyi hűtőmágnes beszerzését követően bepattantunk az öreg 124-esbe és irány KL. Mondanom se kell, hogy félúton a monszuni esőben -nyilván hogy ne lankadjon a figyelmünk elvesztettük a kontrollt az ablaktörlő lapát felett (még jó hogy a Benz-ekben csak egy van a szélvédőn) igy, higgadt 60-es átlagban már estefelé érkeztünk meg a Nemzet fővárosába de ez már egy másik történet…