KL-Tower

Teljes nevén Kuala Lumpur Tower, ma a világ 5. legmagasabb önálló telekommunikációs tornya, a maga 421 méteres magasságával ami természetesen a földtől az antenna tetejéig értendő. Ez a monumentális torony 3 éven át épült és még vagy 5 évvel azelőtt kezdték tervezni majd alapozni míg végre átadták 1994-ben. Na de miért csak  az ötödik és kik a versenytársak valamint, hogy miként alakult a kirándulás erről, ha tovább olvasol tudhatsz meg többet.

Versenytársak akik leszorítják a KL-Towert az immár 5. helyre ők név szerint. A negyedik  Milad Tower (Irán, Teherán 435 méter), a harmadik Oriental Perl Tower (Kina, Sanghaj 468 méter) második Ostankino Tower (Oroszország, Moszkva 540 méter) és az abszolút győztes immár 1976 óta CN Tower (Kanada, Torontó 553.3 méteres) magasságával.

Az előző bejegyzésben említett kiváló barátom Fűzfa Jancsi adta az ötletet, hogy menjek fel a toronyba mert páratlan élmény lesz. Úgy voltam vele jó-jó de már ugye voltam TV tornyok kilátó központjaiban pl. ugye Pécsett vagy Stuttgartban és az az emlék maradt meg bennem, hogy szép- szép, de tulajdonképpen semmi extra. Aztán a kezembe akadt pár kiadvány a KL toronnyal kapcsolatban és egyből kíváncsi lettem. Elhatároztam, hogy erre időt kell szánni és a délelőtt lesz a legmegfelelőbb időpont. Azért mondom ezt, mivel ott fent kiderült, hogy minden napszakban más élményben van része a látogatónak…

Logisztika!  A szálláson a személyzetnek összesen nem volt annyi esze, hogy elnavigáljon a helyre, mert bár mindenhonnan látszik a Tv-torony, de a földi megközelítése az más logisztikai problémát vet föl. Na jó, hát gondoltam Apám felderítő volt a seregnél hátha örököltem valamit, és elindultam ahogy mondani szokták torony iránt.. Kellemes 35 fok van Celsiusban ahogy ez normális, azonban egy 500 méter séta után úgy gondoltam, hogy pattanjunk buszra mégis ott van légkondi .
Oké objektum belőve, útbaigazitást megkaptam és irány a főkapu. Miután felértem a domb aljáig, láttam, hogy a parkolón átvágva teljesen rossz irányból jöttem ekkor megnyugodtam, mivel a kitaposott úton ugyebár nem járok. Lent már légkondis mikrobusz várt, hogy felszállítson egy meredek szerpentinen a torony bejáratához. Ajtó kinyit, felmozgok a vaslépcsőn aztán pénztár.

Kicsit keresgéltem de mivel az orrom előtt volt hamar meglett,- kifogástalan modorú személyzet maximális tisztelettel útbaigazitott, természetesen a velem egy buszban utazó német turistáknak nagyon sietős volt így volt időm eltűnődni hogy A-vagy B csomagot kérek. Ugye az nemúgy van, hogy felmegyek meg lejövök, ááá itt ”FunFactory” csomagot kell váltani, ‘A’ csomag egy gyerekeknek szóló program volt a ‘B’ meg inkább kulturális, hát jó gondolom egy okkal több, hogy valamivel több pénzt kérjenek el, ami még úgysem volt megfizethetetelen csak mondjuk maláj árszínvonalhoz képest szokatlan, bár ez ugye turista terep.

A kristályokkal kirakott tükörlift olyan sebességgel indult meg felfelé, hogy aszittem bokánfosom magam még jó, hogy egyedül utaztam a kabinban.  Fent aztán nyakamba raktak egy multimédiás idegenvezetőt és 12 kapun kitekintve a hővédett hatalmas panoráma ablakokon  lehetett szemlélni a várost 300 méteres magasságból. Lent a galériában megtudod nézni az itt készült képek egy részét.

Városkép a magasból

Háromnegyed óra bámészkodás után hasonló lendülettel távoztam a magaslesről és elindultam a jegyen szereplő ‘B’ program felé ami egy kis kamu falu ahol a maláj tradicionális iparművészettel lehetett megismerkedni. Megmondom a ‘tuti frankót’ nem voltam beájulva sem a tánc bemutató sem a skanzen láttán, de kultúrát tisztelő emberként végig battyogtam és  kihasználtam a jegy adta lehetőségeket.

A ''Skanzen''

A dobosok

Ezután, még egy jegesteát magamhoz véve lassan elindultam a mosdót követően a kijárat felé. Képeslapokat kerestem, de valahogy ez errefelé nem nagy divat vagy nem voltam eléggé figyelmes, így minden esetre ez kimaradt. Legkondis kisbuszba bepattantam és irány a szerpentinen lefelé a főkapu. Lent még a kapuőrök tiszteletteljes főhajtását megvárva elhagytam az objektumot, elégedetten de annál éhesebben. így megkerestem az első maláj éttermet és megtömtem a bélést.  Kissé pilledt de jóllakott állapotban ezután a pályaudvar felé vettem a lépteimet ugyanis megkellett nézzem mikor jutok vissza vidékre… de onnantól ez már egy másik story…