Richnovszky Ádám oldala

Szóval a belváros. Némi helyismeretre szert tettem Szingapúrban, így célszerű, hogy a városnéző túránk első felét – ami a belvárost illeti – a Városházától kezdjük. Ebben a fejezetben szintén korlátoznom kell magam a történelmi belvárosra; a modern banképületekkel tarkított felhőkarcolós részt a következő alkalommal járjuk be.

Mindenekelőtt Szingapúr történetét én két alapvető egységre osztom, ami a következőkben megjelenő épületekben tetten érhető. Az első a „Brit idők”, mely a város alapításával indul (1819)  és a Korona széthullásával ér véget. Bizonyára emlékszünk még a Siloso fejezetből a háborús megszállásra stb. Valamint a modern Szingapúrra, amely immáron 45 éve önálló állam, független geostratégiai és gazdasági központ a térségben. A sziget története ennél sokkal színesebb és persze hosszabb is – akit érdekel, itt elolvashatja.

A folyó felé sétálva, a St. Andrew Road jobb oldalán látjuk a Legfelsőbb Bíróságot – valószínűleg itt ítélik halálra a szemetelőket meg a köpködőket is. 😀 Viszont szerintem az összes közigazgatási és egyéb feladatokat ellátó ”személyzetet” is magában foglalja, ezt a hatalmas épületkomplexum méretéből feltételezem.

Az épülettel szembeni hatalmas füves tér természetesen le van zárva, és büntetéssel sújtják azokat, akik veszik a bátorságot és sétálni mernek rajta – no komment…

Poldi Bácsi, az öreg nyugdíjas parkőr biztosan sokkos állapotba kerülne, ha ráeresztették volna erre a krikett pályára, és a szállóigét – „Csak az a szép zöld gyep…” – már másnak kellene befejeznie. Hát igen, ha a gyep nem is ér az  égig, de  az ország klímája lehetővé teszi, hogy öntözés nélkül is a gyep az zöld gyep maradjon. De, hogy hol láttunk már hasonlót? Igen, jól gondolod: az egykoron egy ország – mely Malaya & Singapore néven futott – északi oldalán KL-ben, vagyis Kuala Lumpurban. Rövid huszárvágással „rá is fordulunk” egy kép erejéig, hogy össze tudd vetni a hasonlóságot.

Hát igen. Le se lehetne tagadni, hogy valaha egy országhoz tartoztak. Viszont dimenzióit tekintve a szingapúri gyeplabda pálya jóval nagyobb.

Ezek a brit srácok nagyon bírták a lovaspólót és a krikettet is… Na jó, ennyi kitérő után menjünk a főbejárathoz. Az impozáns épület sejtetni engedi, hogy az itt szórakozó elit – vagy hogy Hofi Gézát idézzem: ”Lovagok és Lovaginák” – dolgos két kezük munkájának gyümölcsét élvezik egy rohanó, kegyetlenül materialista világ közepébe ágyazott privát klubban… Feltételezésem nem volt alaptalan, a parkolóban jól látható a tábla, mely szerint ha nem vagy klubtag, jobb, ha odébb állsz – mármint a kocsiddal.

Haladjunk tovább a folyó irányába: a következő épület rögtön a Krikett Klub, a Városháza tőszomszédságában pedig a régi Parlament épülete látható.

A fenti képen jól látható a dátum: 1827 – ebből kiderül, hogy a fiúk nem lopták a napot, és a város alapítását követően cirka 8 évvel már egy darabka Nagy-Britanniát telepítettek  a folyómellékre. Ma művészeti galéria és múzeum található az épületben. Kicsit lejjebb a következő épület az Admiralitás és a Kormányzóság egykori főhadiszállása, szintén hasonló stílusban. Ma étteremként és kávézóként funkcionál.

Ha már városalapítás: az urat – azt hiszem – nem kell hosszasan bemutatnom. Ö, Sir Thomas Stamford Raffles, a Brit Kelet-Indiai társaság – ma úgy mondanánk – menedzsere, aki lesakkozta a johori szultánnal, hogy ide akkor kikötőt, flottát, várost, és egy kis darab angol kultúrát telepíthessenek. Mellesleg akkora sztár Ö itt még mindig, hogy a városban rengeteg dolog róla lett elnevezve, többek közt a város híresen legdrágább szállodája is, amit bemutatok legközelebb. De röhej, hogy a szállodától a halolaj kapszuláig mindent el lehet adni a nevével itt.

A ”Duna Korzón” sétálva egyből látszik a város korabeli épületei és a föléjük magasodó toronyházak közti éles kontraszt.

A folyó túlpartján a felhőkarcolókhoz képest kis bungallók láthatók, melyek az eredeti, városalapítás korából fennmaradt lakó és gazdasági épületek. Ma zömmel kávézók, éttermek, vagy lent motelek, fent loft-lakások.

Viszont újfent közel 40 fok van, így jobbnak láttam árnyékba vonulni. Gondoltam, talán itt nem figyelik az embert – hát sajnos nem volt igazam. Előttem a tábla, hogy a „rendőrségi térfigyelő kamerák mindent látnak.” Remek. Pedig már épp gondoltam, hogy egy jól álcázott, diszkrét „zacsiemelés” kijárna ebben a melegben – de a büntetést nem mertem megkockáztatni. 😀 Még két objektum van, amit meg tudok mutatni erről az oldalról: az egyik a Viktória Színház, ami természetesen a Királynő nevét viseli,

a másik pedig az Ázsiai Civilizáció Múzeuma, egy háztömbnyire a mostani Parlament épületétől.

Utolsó képünk ma a Fullerton Híd. Érdemes tudni róla, hogy ez volt az első – a korában egyben legmodernebb is – acélszerkezetes függőhíd a városban. Hogy miért, hogyan, valamint mi van a túlparton, azt a következő bejegyzésből megtudhatod.

Címkék: Kirándulások, Szingapúr, Történelmi belváros